minden munkahelyről magával visz vmit az ember, jó és rossz emlékeket, barátságot, cserepes virágot, eltulajdonított kiskanalat. én most ittam bele véletlen egy herpeszes szájú poharába.

igazgatóasszonytól kérdeztem, ő a munkaügyishez küldött a felmondás részleteit megbeszélni. a munkaügyis meg aszondta, neki az igazgatóasszony aszondta, h intézi. na jó, nekem mindegy, de mégis hány napot kell még jönnöm, mikor van az utolsó és hány bent maradt szabadnapom van? 30 nap, vagy 1 hónap? mennyi az annyi? nem tudja megmondani. hm. ha ennyire nem tudjátok, mi lenne, ha be sem jönnék addig, míg ki nem derül? istenőrizzen, h egy napot is feleslegesen dolgozzak itt

két nyakkendős nyikhaj, az egyik nagyszájú, az irodavezetőt keresik, nincs, akkor nekem mondják, h az egyik étterembe keresnek vacsoravendéget maguknak, ma este elmegyek-e, mit szólok. azt hogy vicc, de nem jó, és valójában mért jöttetek. ó, ez egy nagyszerű ajánlat, itt ez a brossúra, 50% kedvezmény, 60 nap, kaják, így-úgy, üzleti tárgyaláshoz, romantikus vacsora, a csajokkal együtt is fel lehet használni és számlát is adnak róla, ha megvásárlom a kedvezményt. fiúk, egyik sem talált, ezekkel a sztereotíp érvekkel 10ből 1 embert győztök meg. majd bevezettem őket a tanácsadó, tárgyalgató üzletember munkatársainkhoz, onnan az egyik sunyin 1 mp alatt menekült (nyilván tudja, mi elől, hasonszakma), a többi nőci nevetgélt a két nyikhajnak, majd kikosarazták őket. néma csend lett, de azért csak megszólalt a nagyszájú, h akkor egyedül megy este vacsorázni - és senki se nem szólt neki, milyen szánalmas. és fogalmuk sincs, mibe futottak, már fent a sztori a világhálón

újfőnökúr felhív és arról beszél a telefonban, h mennyire várnak már engem annál a cégnél, és hogy milyen új feladatokat tudnak majd rám testálni, én pedig elgondolkodtam, vajh elkapkodtam-e az itteni felmondásom és megint bekajáltam egy mézesmadzagot, vagy ez csak amolyan lelkes fogadtatás. válaszokat nem kell beküldeni.

beszambázik, szervusz icuka mi újság, mondasz nekem pár árfolyamot? kinézem a netről, mi hogy áll, ez elmegy, megissza a maradék lefőzött kávét és elrohan. az árfolyamot nem mindig kell megnéznem. sokszor csak a kávé fogy el.

pult. piát rendel. bocsánatot kér, h nem beszél magyarul, de tudniillik ő ír. mondtam, ez még nem probléma. ú, remek, értem az angolt, jön megint rendelni és magyaráz, h nekünk van-e olyan vmi, de nem értettem a közepét és a vége az volt, h 'rám'. vagy 'rámp'. vagy 'wrámp'. ki tudja, mert annyira meg volt fázva. és olyan írül mondta. újra elmondattam, akkor is ugyanígy. nem értem, bocs. így hát eltáncolta. amit egy tengerész tesz egy hajón mulatva. és vörösbortól kidekorált szájjal vigyorgott, mikor megértettem, h rumra gondol. rámp, cseszd meg, fújd ki az orrod.

reggel 8 óra 58 perc a legsietősebb órámon, csörög a céges h mondjam már meg, ha vkinek ilyen és olyan oklvele van, hova faxolja, h megnézzék, miszerint elfogadható-e ehhez a munkához és hogyan válaszolnak rá és egyéb. és mondjam már mégegyszer a nevem, mert ő nem értette. (pedig azért nem bonyolult, na.) mondom. micsoda? mondom mégeccer. micsoda? és elmondja rosszul. lebetűzöm. kétszer. és visszamondja rosszul. édespofa, neked csak kovácsteri.

feltűnik a bejárati ajtó üvegében egy nőci, épp nyitva is van, meglát, berohan, mondja, h jónapot, meg én is, majd azt kérdezi:

nem foltos a seggem? nincs semmi a nadrágomon? - és idepucsít

nincs, hölgyem. ennyi?

ennyi. köszönöm!

és elszaladt. ha rögtön tudtam volna, h nem ügyfél, kellett volna mondanom, hogy de, ön egy hangyabolyba ült és véresre harapdálták a seggét, asszonyom. vagy ha az otthonról hozott humorkészletemből választanék, felröhögtem volna: há-há, sógorral gyütt, mi? de egy multinaci cég az emberre erőlteti, h a cinikusság nem tartozik az önéletrajzban is feltüntetett képességek/skills közé. kár

idejön és miután már százszor szkenneltünk, nyomtattunk neki, megkérdezi, hogy hogyan lehetne ezt beszkennelni és hol. nem fogod elhinni, a szkennelővel. jó, és hogyan fog ez a pendrájvjára kerülni? nem fogod elhinni, varázslat, a továbbképzésen épp most oktatták le, a szkennelő közvetlenül sugárjelekkel a pendrájvra közvetíti a beolvasott képet.

szóltam a magas pozíciós vezetőnek, h munkát szeretnék váltani, így felmondok, mire ő azt reagálta:

de ugye nem most, hanem csak januártól?

persze! nincs az a munkaadó, aki ne várna rám 4 hónapot.

általában, ha felmond az ember a munkahelyén, pedig azok meg akarnák tartani a jó munkaerőt, akkor előrukkolnak egy magasabb fizetéssel, jobb lehetőségekkel így maradásra bírva a munkavállalót. én letegeződhettem az igazgatóasszonnyal. az is vmi.

az én drága édesapám, akiről az egész falu tudja, melyik kocsmába' találják meg és melyik hónap/nap vették el a jogsiját ittas vezetésért (azóta traktorral áll meg a töprengő előtt), aszondja, még nem kezdett neki az autószerelésnek, mert most jön a préselésből és még megállt egy kávéra. szerintem kávéspohárból issza...

ha egyszer hivatalosan táppénzen vagyok, mégse vehetem fel a céges hívásokat, mer belehallatszódik, hogy felvétel, ennyi, a technikusokat kérem, hogy azt a fényt takarják ki. és akkor mit mondok? betegen fekszem és nagyon hangos a tévé? munkaidő végén elvonultam és visszahívtam legalább a felettesem, hiszen csak ő 18 nemfogadott hívást produkált. - szia erzsi, látom kerestél, ne haragudj, mondjad. - mire ő kimérten:

- szia. nem haragszom. csak kellemetlen. hogy nem érlek el pedig betegszabadságon vagy (?? - a szerk.) és a munkaügyes emília rajtam keres, mert ő sem ér el, és kérdezte, h én vállalom-e a felelősséget érte, h neked biztosan van táppénzes papírod (?? - a szerk.), mert ha utólag derül ki, h nincs, az nagy baj.

- értem. van. és kétszer beszéltem már a munkaügyessel

filmforgatás. statisztáim. két tizenéves szöszi szemezett a híresamerikaiszínész csávóval. esemény eseményt követve, kibulizták, h fotózkodhassanak, merő naivságból megadták az elérhetőségeiket, és a híresamerikaiszínész csávó másnapra visszahívta őket, h majd akkor megejtik. a lánykák, miután kicsengettek az ötödik óráról, vissza is jöttek, ki is várták, míg belefutnak életük nagy sztorijába. a következő pillanatban már a fekete merci vitte őket. természetesen a helyre, ahol majd fotózkodnak. talán pár kokaincsík és viszkisüveg között.

anyu majd biztos kérdezi, hol készült a fotó. és a sofőrbácsi mért szerepel rajta zokniban.

filmforgatás. a kis statisztáim igyekeznek minél többször kameraközeli helyre állni. először rájönnek, ha a színpad kifutója mellé állnak közvetlen, akkor az arcuk mindenképp bekerül a kamerába, aztán 2-3 szemfüles rájött, h fel is lehet szaladni a jelenet végén a színészhez (persze semmi szöveg, tánc, vagy bármi, ami tehetséget kívánna). ezt fel is vették 32ször. fizetésosztáskor pedig a legrosszabb primadonnákat is felülmúlva követelték, hogy kiemelt statisztaként többet kellene kapniuk. kicsi szívem, ki kérte, h szaladj oda és mutogasd magad?

majd jön a pénzért az az egy csaj, akinek tényleg többet ígértek, mert ő (azért ő, mert épp ott állt) puszizkodott is, és nem hálás volt, h hopp, egyszer csak sokezer forint üti a markát semmi melóért, hanem kiakadt, hogy nem erről volt szó, neki több kell. minden nő kurva. hogy egy filmklasszikust idézzek. ezen gondolatnál folytatom a következő bejegyzésben.